Amit érdemes magamról közreadni...
Több, mint huszonöt éve szereztem biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán. (Azóta is egyfolytában tanulom a biológiát – és persze tanítom.)
Egy darabig az Egyetemen főállásban állattant oktattam. Tanítottam Budán, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban – igaz, csak két évig, de sok kedves és kellemes emléket őrzök ottani, egykori diákokról és kollégákról. Két évtizede kerültem az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájába. Sokáig mindkét szaktárgyamat tanítottam, de kémiát néhány év után már csak a saját osztályomban. Most, hogy legutóbbi osztályom is leérettségizett, megint csak a biológia maradt nekem, kémiatanárként nem fungálok. Ebből talán kiderült, erősségem (ha van ilyen) és kedvencem a biológia, de a kémiával is nagyon jóban vagyok.
Talán nem minden látogató tudja, mit jelent a "gyakorlóiskola", és mi a feladata az ott dolgozó tanároknak. Az egyetemen tanár szakot végző hallgatók egy darabig a szakmai tárgyakat tanulják. Később ezek mellett még pszichológiai-pedagógiai tárgyakat is. Végül aztán nincs mese: tanterembe, élő gyerekek közé is be kell lépniük. Ezt hívják úgy, hogy tanítási gyakorlat. A gyakorlóiskolai diákoknak vannak saját tanáraik (úgynevezett vezetőtanárok), akik a tanév nagyobbik részében őket tanítják, ám amikor – félévenként egy-két hónapra – munkába állnak a tanítási gyakorlatukat végző egyetemisták, akkor a vezetőtanár szervezi, vezeti, segíti a tanárjelöltek iskolai tevékenységét. Végigüli az óráikat, előtte-utána pedig megbeszélést folytatnak az órákra történő felkészülésről, illetve az órák tanulságairól, sikereiről, kudarcairól... Hát ilyen vezetőtanár vagyok én is, biológiából.
Néhány évig az iskola mellett az egyetemen is tanítottam a Biológia tanítása c. tantárgyat a negyed- és ötödéves biológiatanár-szakos hallgatóknak. Ezt a munkát nagyon szerettem, de sajnos részmunkaidőben nem lehetett tartósan végezni. Örömömre, az utóbbi időben újra felkértek ilyen kurzus tartására, ezúttal egy vidéki egyetemen.
Eredmények? Érzésem szerint diákjaimmal jó viszonyban vagyok, nem utálják óráimat és a tantárgyaimat. Többnyire én magam is jól érzem magam a saját óráimon, s ez fontos, mert ilyesmi nélkül azért – mi tagadás – nem mindig színes, változatos a tanár munkája. Az is jó érzés, hogy aki tanítványaim közül a biológiával kapcsolatos pályát választott, szinte kivétel nélkül fölvették a felsőoktatásba. A tanárjelöltekkel is jó kapcsolatban szoktam lenni, s jobbára eredményesen – de legalábbis békésen – működünk együtt.
Írtam a közoktatás számára néhány tankönyvet és segédkönyvet, társszerzőként. A tanárképzésben használatos, a biológiatanításról szóló kézikönyvbe is összehoztam egy fejezetet. Digitális tananyagok és ismeretterjesztő anyagok készítésében is részt vettem, ezek közül a weben is elérhető néhány, pl. a sulinet digitális tudásbázis biológia fejezete, a Növénytan három szinten ellenőrző feladatai. Mindezek mellett elég sok tankönyvet és ismeretterjesztő művet lektoráltam.
Ja, családom is van. Feleségem főleg természettudományi ismeretterjesztő könyveket, illetve az utóbbi években útikönyveket fordít angolról, lányom egyetemista, fiam pedig Szentendrén gimnazista.
Alább válogathatsz további oldalaim között: