Biológia 10. emelt szintű tankönyv


BIOLÓGIA  10.

emelt szintű képzéshez


Növénytan
Ökológia
Életközösségek és ökológiai rendszerek
Etológia

A biológiát emelt szinten tanuló középiskolások számára készült tankönyvsorozat második kötete.

A mű a növények fejlődéstörténeti rendszerét követve bemutatja a testszerveződés alakulását, illetve a növények életműködéseit. Az ökológia alapfogalmainak megismertetése után rávilágít a hazai életközösségek színes sokféleségére, majd ezekre a konkrét ismeretekre alapozva betekintést nyújt az ökológiai rendszerek működésébe. Megismerteti a környezet- és természetvédelem elveit, illetve ezek megvalósítási módjait. Az utolsó fejezet az állati és az emberi magatartást elemzi, hasonlítja össze.

A fejezetek elején található olvasmányok az érdeklődés felkeltését célozzák meg, illetve a fejezet témájához kapcsolódó problémákat mutatnak be.

A tananyag megtanulását és megértését nagyszámú magyarázó ábra és fénykép is segíti.


Az alábbi tematikai vázlatban megismerheted a részletes tartalmat.


A tematika alatt ízelítőül megtekintheted egy jellemző oldalpár képét is.

 







 

A TANKÖNYV TEMATIKÁJA:

 

CSODÁLATOS NÖVÉNYVILÁG
Lápvilág (Olvasmány)
  1. Testfelépítés
  2. Moszatok – algák
  3. Mohák
  4. A növényi szövetek
  5. Harasztok
  6. Nyitvatermők
  7. Zárvatermők
  8. A virágos növények egyedfejlődése
  9. A növekedés és fejlődés szabályozása
10. A hajtásos növények anyagforgalma
Összefoglalás

ÖKOLÓGIA
A szavanna urai, a termeszek (Olvasmány)
11. Populációk és környezetük
12. Kölcsönhatások

ÉLETKÖZÖSSÉGEK
A természeti táj változása a Kárpát-medencében
(Olvasmány)
13. Társulások jellemzői
14. Domb- és hegyvidéki társulásaink
15. Alföldi társulásaink
16. Vízi és víz környéki társulásaink
17. Gyomtársulások
18. Természetvédelem
19. Magyarország nemzeti parkjai

 ÖKOLÓGIAI RENDSZEREK
Az esőerdők színpompás világa (Olvasmány)
20. Anyagforgalom az ökoszisztémákban
21. Energiaáramlás és változások az ökoszisztémákban
22. A környezet károsodása és védelme

MAGATARTÁS, TANULÁS
Egy új tudományterület születése (Olvasmány)
23. Az öröklött magatartásformák
24. A tanult magatartásformák
25. Az állatok társas viselkedése
26. Az állatok kommunikációja
27. Az emberi magatartás és a beszéd
28. Tanulás az ember életében
29. Az ember társas magatartásának sajátságai
Szociálpszichológia (Olvasmány)
Összefoglalás

 

 

Íme egy oldalpár a könyvből - ehhez hasonlít a többi is:


Biológia 10. tankönyv emelt szint