Mit vehetett kézbe a biológiatanár egykor, ha...
- módszertani bizonytalansága támadt?
- módszerei felfrissítésére vágyott?
- nem tudta, hogyan fogjon hozzá...?

A könyv könyvesbolti
forgalomban természetesen már nem kapható. Ezt nem sajnálom: az évszázad első
éveiben készült, akkor korszerűnek számító, hiánypótló mű fölött azóta nagyon eljárt az idő. Emlékként közreadom a tartalomjegyzéket,
valamint az értékelésről szóló (általam írt) fejezet egy részét.
Az értékelésről szóló fejezet első felét
itt olvashatod el.
Ezt a fejezetet én írtam, s még most, újbóli elolvasás után is
vállalom. Napjainkban persze már nagyon hiányosnak tűnik, hiszen a
teljesítményértékelés digitális, online módszerei hiányoznak belőle. A
mű megírásakor ugyanis ezek még nem léteztek.
TARTALOMJEGYZÉK
Bevezetés (Bodzsár Éva)
1. A BIOLÓGIATANÍTÁS MÓDSZERTANÁNAK TÁRGYA, FELADATAI ÉS TUDOMÁNYKÖZI KAPCSOLATAI (Békefi Irén)
1.1. Mit nevezünk tantárgyi
módszertannak?
1.2. Mivel foglalkozik a biológiatanítás módszertana?
1.3. A biológiatanítás módszertanának kapcsolata más tudományokkal
1.4. A biológia, mint tudomány, és mint tantárgy
2. A BIOLÓGIA TANÍTÁSÁNAK TÖRTÉNETE A TUDOMÁNY FEJLŐDÉSÉNEK TÜKRÉBEN (Békefi lrén)
3. MOTIVÁCIÓ A BIOLÓGIATANÍTÁSBAN (Revákné Markóczi Ibolya)
3.1. A motiváció
mint működés
3.2. Az iskolai motiváció
3.3. Motívumok és biológiatanítás
4. A TANTÁRGY TERVEZÉSE (Karkus Zsolt)
4.1. Történeti
előzmények
4.2. A tantervek fogalma, fajtái
4.3. A nemzeti alaptanterv
4.4. A kerettantervek
4.5. Az iskolai tervező munka szintjei
4.6. Az érettségi követelmények
4.7. A pedagógiai program
4.7.1. A
pedagógiai program fogalma, szerkezete
4.7.2. A helyi tantervek jellemzői és készítése
4.8. Tanmenet és a tématervezés
5. A TANÍTÁSI ÓRA (Borhidi Attiláné és Karkus Zsolt)
5.1. A tanítási
óra tervezése; az óratervezet
5.2. Órajellegek, óratípusok
5.2.1. Új ismereteket feldolgozó órák
5.2.1.1.
Bevezető, témanyitó óra
5.2.1.2. Új ismereteket feldolgozó "homogén" óra
5.2.1.3. Új ismereteket feldolgozó "vegyes" óra
5.2.2.
Gyakorló-alkalmazó (készségképző) óra
5.2.3. Ismétlő-rendszerező (összefoglaló) óra
5.2.4. Ellenőrző, értékelő óra
5.3. A tanóra és a
nevelés
5.4. Szervezeti formák
5.4.1. A frontális osztálymunka
5.4.1.1. A
frontális munka fogalma és története
5.4.1.2. A frontális munka típusai és alkalmazási lehelőségei a
biológiaoktatásban
5.4.2. Az egyéni munka
5.4 2.1.
Frontális egyéni munka
5.4.2.2. Differenciált egyéni munka
5.4.3. A páros
munka
5.4.4. A csoportmunka
5.4.4.1. A
csoportmunka fogalma és szerepe a biológiaoktatásban
5.4.4.2. A csoportmunka előkészítése
5.4.4.3. A csoportmunka lebonyolítása
5.4.4.4. A csoportmunka összefoglalása, értékelése
6. TEVÉKENYSÉGEK A TANÍTÁSI ÓRÁN (Kropog Erzsébet)
6.1. A szemléltetés
6.1.1. A
szemléltetés jelentősége és formái
6.1.2. A szemléltetés szervezeti keretei, a figyelem felkeltése és
irányítása
6.1.2.1. A
frontális szemléltetés
6.1.2.2. Az egyéni, páros és csoportos szemléltetés, a munka szervezése
6.1.3. Szemléltető eszközök és használatuk
6.1.3.1.
Szemléltetés élő anyagokkal, preparátumokkal és könyvekkel
6.1.3.2. Szemléltetés modellekkel és makettekkel
6.1.3.3. Szemléltetés írásvetítő
transzparensekkel és táblai magyarázó
rajzokkal
6.1.3.4. Szemléltetés diapozitívok segítségével
6.1.3.5. Szemléltetés videofilmek segítségével
6.1.3.6. Szemléltetés
számítógépes programok
segítségével
6.2. Az órai munka rögzítése
6.2.1. A
táblavázlat
6.2.2. A táblai rajzok, grafikonok, táblázatok
6.3. Tanulókísérletek, tanulói vizsgálatok
6.3.1. Laboratóriumi kísérletek
6.3.1.1. Az
óra előkészítése
6.3.1.2. Az óra lebonyolítása
6.3.2. Boncolási
gyakorlat
6.3.3. Mikroszkópos gyakorlatok
6.3.4. Növényhatározási és állatfelismerési gyakorlatok
6.4. A számítógép alkalmazása
7. TANÓRÁN KÍVÜLI TANULÁS LEHETŐSÉGEI (Heszlényi Judit)
7.1. Szakkörök
7.1.1. Felkészítő szakkörök
7.2. Versenyek -
tehetséggondozás
7.3. Tanulmányi séták, iskolán
kívüli órák, kirándulások,
terepgyakorlatok
7.3.1.
Tanulmányi séta
7.3.2. Iskolán kívüli órák (nem tanórai keretben szervezett órák)
7.3.3. Kirándulás, terepgyakorlat
7.3.4. Állat- és növénykerti órák, múzeumok
8. A KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS A BIOLÓGIA TANÍTÁSA (Schróth Ágnes)
8.1. A környezeti
nevelés főbb célkitűzései
8.2. A környezeti nevelés színterei
8.3. A környezeti nevelés módszerei
9. A TANULÁS ESZKÖZEI (Karkus Zsolt)
9.1. A tankönyv
9.1.1. Rövid
történeti visszatekintés
9.1.2. A tankönyvek fogalma, fajtái
9.1.3. A tankönyvválasztásról általában
9.1.4. A biológiatanár
tankönyvválasztásáról.
Tankönyvelemzési szempontok
9.1.5. A tankönyvek használata
9.1.5.1. A
tankönyvhasználat indokai
9.1.5.2. A tankönyvhasználat hibái
9.1.5.3. Tankönyvhasználati módszerek
9.2. A tankönyvszatellitek
9.2.1. A
tankönyvszatellitek fogalma, fajtái
9.2.2. A tankönyvszatellitek használata
9.3. A szakirodalom
9.3.1. A
szakirodalom fogalma, fajtái
9.3.2. A szakirodalom kiválasztása, használata, a tanári ás a tanulói
könyvtár összeállításának szempontjai
9.4. A munkalapok és feladatlapok
9.4.1. A
munkalapok és feladatlapok fogalma, fajtái
9.4.2. A munkalapok és feladatlapok használata
10. A VILÁGHÁLÓ ALKALMAZÁSÁNAK
LEHETŐSÉGEI A BIOLÓGIA TANÍTÁSÁBAN
ÉS TANULÁSÁBAN (Kriska György)
10.1. A világháló lehetőségei a tanításban és a tanulásban
10.1.1.
Információ
10.1.2. Kapcsolatok kialakítása
10.1.3. Publikálási lehetőség
10.2. A világháló-alapú tanulás módszerei
10.2.1.
Web-utalás
10.2.2. Web-tanulmány és web-felfedezés
10.2.2.1. A
projekt vezérlésének módja
10.2.2.2. E-mail projekt
10.2.2.3. Kollaboratórium
10.2.3. A jövő irányvonalai.
10.3. Sulinet expressz program
10.3.1. LCMS keretrendszer
11. A TANÍTÁS EREDMÉNYEINEK MEGÁLLAPÍTÁSA; SZAKTÁRGYI ÉRTÉKELÉS (Mándics Dezső)
11.1. Az értékelésről általában
11.1.1. Az
értékelés típusai
11.1.2. Dicséret és elmarasztalás
11.1.3. Mérésmetodikai alapelvek alkalmazása
11.1.4. A tanulók szaktárgyi tudásának szintjei
11.1.5. A szaktárgyi értékelés elvei
11.2. A tudás értékelésének módszerei
11.2.1.
Frontális beszélgetés
11.2.2. Kérdezéstechnika
11.2.3. Szóbeli feleltetés
11.2.3.1. A
feleltetés módszerei
11.2.3.2. A felelés értékelése
11.2.4. Írásbeli feladattípusok
11.2.4.1.
Nyílt végű feladatok
11.2.4.2. Zárt végű feladatok
11.2.5. Témazáró dolgozat
11.2.5.1. A
dolgozat összeállítása
11.2.5.2. A dolgozat megíratása
11.2.5.3. A dolgozatok kijavítása, érdemjegyek megállapítása
11.2.5.4. A dolgozatok kiosztása
11.2.6. Írásbeli
felelet, röpdolgozat
11.2.7. Szimultán értékelés
11.2.8. Félévi és év végi osztályozás
FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM