PANEMSULI

BIOLÓGIA

középiskolásoknak, érettségizőknek

zöld biblia címlap

A könyv címe sokatmondó. Valóban, minden középiskolás jól használhatja, mivel három, egymásra épülő szinten tárgyalja a biológia ismereteit:
1. a minden gimnazista diák számára megtanulandó ismeretanyag (ez a középszintű érettségi követelményszint);
2. az emelt szintű érettségi követelményei;
3. egyes témákban olyan további információk is megtalálhatók, amelyek az érettségi követelményekben nem szerepelnek ugyan, de az elvárt ismeretek megértéséhez, illetve az egyes ismeretkörök áttekintéséhez jól jönnek.

A három tudásszint betűméret és háttérszínezés alapján jól elkülönül, így mindenki olyan szinten tanulhat belőle, ahogy számára szükséges..

A középiskolások tehát mindennapi iskolai tanuláshoz, tankönyvként is használhatják a kiadványt, mivel tartalmazza mindazt a tudásanyagot, amelyet a tantervek alapján a középiskolai tankönyvek és a tanárok elvárhatnak.

Az érettségizni szándékozók számára pedig azért különösen jól használható, mert az alapismereteken túl az érettségi vizsga két szintjén elvárt tananyag minden részlete megtalálható benne.


A kötet végén található függelék összefoglalja a biológia megértéséhez szükséges fizikai, kémiai és laboratóriumi fogalmakat, ismereteket. Részletes tárgymutató is segíti a könyvben megtalálni a keresett témákat.

A mű stílusa olvasmányos, a korosztály számára jól érthető. A tömörség nem megy az ismeretanyag mennyisége és követhetősége rovására, csak azok a "színes-szagos" sztorik és illusztrációk hiányoznak belőle, amelyek az iskolai tankönyvekben az érdeklődés fokozásához szükségesek.
   A kötet kivitele igényes, a könnyebb érthetőség érdekében színes nyomású.

_______________________________________________________

 

Alább végigböngészheted a könyv tematikáját, lejjebb görgetve pedig megnézhetsz két oldalpárt

 

A KÖNYV TEMATIKÁJA:

A sejtek felépítése és működése

   A sejtek kémiai összetétele

   A sejtanyagcsere általános jellemzése

   A sejtes szerveződés

   A sejtek anyagforgalma

   A lebontó folyamatok

   A felépítő folyamatok

   A sejtciklus és a sejtosztódás

   A genetika és a molekuláris biológia évszázada

A szövetek

   Növényi szövetek

   Állati szövetek

Az élőlények testfelépítése és rendszerezése

   A rendszerezés alapelvei

   A prokarióták

  Valódi baktériumok

   Az egysejtű eukarióták országa

   A gombák országa

   A növények országa

   A moszatok

   Zuzmók

   Mohák

   Harasztok

   A virágos növények

   Az állatok országa

   Szivacsok

   Csalánozók

   Laposférgek

   Fonálférgek

   Gyűrűsférgek

   Puhatestűek

   Ízeltlábúak

   Gerincesek

A hajtásos növények életműködései

   A vegetatív szervek

   A magasabb rendű növények szaporodása és egyedfejlődése

Az emberi test felépítése és működése

   A keringés

   A táplálkozás

   A légzés

   A kiválasztás

   Az immunitás

   A bőr

   A mozgás

  A szabályozás alapjelenségei

  Az elemi idegi jelenségek

  Az ember idegrendszerének felépítése és működése

     A gerincvelő

     Az agyvelő

     A vegetatív idegrendszer

     A mozgatóműködések szabályozása

   Az érzékelés

   A látás

   A hallás

   Az egyensúly-, a bőr- és az izomérzékelés

   Kémiai érzékelés

   A hormonális szabályozás

   Stressz, szenvedélybetegségek

   A szaporodás és az egyedfejlődés

   A szaporítószervek

   A terhesség és az egyedfejlődés

Egészség, betegség, gyógyítás

Genetika

   Genetikai alapfogalmak

   Egy gén által meghatározott tulajdonságok öröklődése

   Két tulajdonság együttes öröklődése

   Nemhez kötött öröklődés
   Génkölcsönhatások, extranukleáris öröklődés

   A genetikai állomány öröklődő megváltozásai

   Az emberi öröklődés

   Molekuláris biológia

   Epigenetika

Evolúcióbiológia

   Bevezetés az evolúcióbiológiába

   Populációgenetika

   Az evolúció genetikai háttere

   Fajok keletkezése

   Az evolúció bizonyítékai

   Az élővilág evolúciója

Ökológia

   Alapfogalmak

   A populációk jellemzése

   A populációk kölcsönhatásai

   A társulások tulajdonságai és változásai

   Az ökológiai rendszerek anyag- és energiaforgalma

   Biomok

   Hazai társulások

   A bioszféra jelene és jövője

          A talaj

          A víz

          A légkör és az éghajlat

      Az emberiség és a bioszféra

      Természetvédelem

Etológia

   Öröklött magatartásformák

   Tanult magatartásformák

   Az állatok társas viselkedése

   Az állatok kommunikációja

   Az emberi magatartás alapjai

Az érettségi követleményrendszerben szereplő magyar tudósok

Függelék

   Kémiai alapfogalmak

   A biológiai szempontból fontos szerves vegyületek

          A szénhidrátok

          A lipidek

          A nukleotidok és származékaik

          Az aminosavak

       Keverékek, oldatok


    Tárgymutató 

 

 

 

                    Íme, két OLDALPÁR a könyvből:

Panemsuli - biológia oldalpár

Panemsuli - biológia oldalpár