Biológia 9. emelt szinten

BIOLÓGIA  9.

emelt szintű képzéshez


Az élőlények testszerveződése és rendszerezése


A biológiát emelt szinten tanuló középiskolások számára készült tankönyvsorozat első kötete.

A mű az élőlények jellemzőinek, a rendszerezés alapelveinek áttekintésével kezdődik. Ezt követően a földi élet fejlődéstörténetének megfelelően mutatja be az élővilág négy országát: a prokarióták, az egysejtű eukarióták, a gombák és az állatok testfelépítését, életműködéseit. (A növények országát a következő kötet mutatja be.) Az evolúciós szemlélet mellett hangsúlyozottan jelenik meg a fajismeret, valamint az élőlények testfelépítésének és környezetének kapcsolata.

A fejezetek elején található olvasmányok az érdeklődés felkeltését célozzák meg, illetve a fejezet témájához kapcsolódó problémákat mutatnak be.

A tananyag megtanulását és megértését nagyszámú magyarázó ábra és fénykép is segíti.


Az alábbi tematikai vázlatban megismerheted a részletes tartalmat.


A tematika alatt ízelítőül megtekintheted egy jellemző oldalpár képét is.

 


 

 


A TANKÖNYV TEMATIKÁJA:

 


ÁTTEKINTÉS
Újra hódíthat a hód? (Olvasmány)
1. Az életjelenségek

AZ ÉLET EREDETE ÉS FEJLŐDÉSE
Ljuba, a mamutbébi (Olvasmány)
2. Az evolúció bizonyítékai
3. A természetes kiválasztás
4. A földi élet története

MIKROVILÁG
Van-e élet egy csepp vízben? (Olvasmány)
5. Mit, hogyan, mivel?
6. Sejtmagnélküliek
7. Sejtmagvas egysejtűek
8. A vírusok

AZ EZERARCÚ GOMBÁK
A növényvilág óriásai és a gombák (Olvasmány)
9. Gombák
10. Zuzmók

AZ ELSŐ ÁLLATOK
Változatos állatvilág (Olvasmány)
11. Az állatok életműködései
12. Szivacsok törzse
13. Csalánozók törzse
14. Az állatok testszerveződése, szövetei



CSÚSZÓMÁSZÓK, HÉJASOK, SOKLÁBÚAK
Amiről a kőzetrétegek mesélnek (Olvasmány)
15. Laposférgek törzse, fonálférgek törzse
16. Gyűrűsférgek törzse
17. Puhatestűek törzse
18. Ízeltlábúak törzse
19. A rovarok osztálya
20. A rovarok néhány képviselője
21. A rákok osztálya
22. A pókszabásúak osztálya
23. Tüskésbőrűek, előgerinchúrosok és fejgerinchúrosok törzse

A GERINCESEK TÖRZSE
Hiányzó láncszemek (Olvasmány)
24. A gerincesek jellemzői
25. A halak osztályai
26. A kétéltűek osztálya
27. A hüllők osztálya
28. A madarak osztálya
29. Az emlősök osztálya


 

 

 

 

Íme egy oldalpár a könyvből - ehhez hasonlít a többi is:

 

Biológia 9. emelt szint oldalpár